Interjú a két szatmári Velma Kellyvel

Január 7-én az Ady Endre bemutató bérletesek tekinthetik meg a nemrégiben színpadra vitt, Keresztes Attila által rendezett Chicago című előadást. Velma Kelly megformálóival Laczkó Teklával és Vencz Stellával beszélgettünk a bemutatót követő érzéseikről.

Túl vagytok az első előadásokon. Milyen érzés volt a próbák után immár élesben játszani a Chicagot?

Vencz Stella
Már nagyon vártam a bemutatót, valószínűleg azért, mert már annyit foglalkoztunk a darabbal, annyit csiszoltuk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy még nem lehetne itt- ott korrigálni, mert javítanivaló mindig van, de az első előadásnál már azt éreztem, hogy végre, most már lehet játszani!

Laczkó Tekla
Jó, hogy az első előadások lementek, de magán a szerepen még nem vagyok túl, úgy érzem, hogy még mindig van mit rajta csiszolni, alakítani függetlenül attól, hogy már megvolt a tulajdonképpeni bemutató. Soha nem tudom magam maximálisan késznek mondani. Külön technikai nehézség, hogy az egyik előadáson főszerepet játszom, aztán a másikon a tánckar része vagyok. Ez a mozgásra is vonatkozik, most innen jövök, ide megyek... Lassan kezdenek majd letisztulni a dolgok, szerintem akkor, ha elkezdjük majd sorozatban játszani az előadásokat.

Milyen volt a közönséggel való találkozás?

Vencz Stella
Igazából a közönséget 31-én "éreztem" a legjobban, ez biztosan attól is függ, hogy éppen azon az estén melyikünk játszik főszerepet. Le lehetett mérni a közönség reagálásaiból, hogy ez valami új, valami olyan, ami még nem volt Szatmáron. Akarva vagy éppen akaratlanul, de egy kis meglepetés minden esetben kiült az arcokra. Azt gondolom, hogy ez egy jó értelemben vett döbbenet inkább, ami valószínűleg abból fakad, ahogyan az előadás fogalmaz. Nagyon teátrális, erőteljes az egész - gondolok itt a maszkokra is - mellőzi a langyos hangnemet. Ezt kérte folyamatosan tőlünk Keresztes Attila rendező is, hogy legyen mondanivalónk a közönségnek és ezt egyenesen nekik is tegyük.

Laczkó Tekla és Vencz Stella

Laczkó Tekla
Én is sokszor inkább meglepettséget láttam az arcokon.

Nem kis feladat elé állított titeket Kozma Attila, az előadás koreográfusa. Hivatásos táncosoktól elvárt kondíciót és profizmust igényel minden egyes mozdulatotok a színpadon.

Laczkó Tekla
A koreográfiát illetőleg nagyon szerencsés helyzetben voltam, hiszen minden erőmmel és energiámmal - a többiekkel ellentétben, akik egy másik darabot is próbáltak - a Chicagora tudtam összpontosítani. A felkészülési folyamat alatt rengeteg táncpróbánk volt, nagyon sokat gyakoroltunk. Az előadások előtt pedig mindig átvesszük a táncokat, mindig tartunk bemelegítéseket Ez nemcsak azért fontos, hogy egymásra hangolódjunk, hanem a jó kondíció megőrzőse végett is, hiszen annyi energiát belefektettünk bele, hogy kár lenne ezt veszni hagyni. Az ember hajlamos egy idő után elkényelmesedni, mi pedig ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ebben a szerepben számomra az igazán nagy kihívást nem is a tánc jelentette, hanem az éneklés. Hangilag én a szoprán csoportba tartozom, viszont Velma nem az. Ez volt számomra az igazi technikai nehézség, elérni, hogy a szopránból más legyen.

Vencz Stella
A koreográfiát is mindenki másképp gondolja, másképp érzi. Nagyon fontos tud lenni akár egy kéztartás is. A koreográfus és az asszisztense is rengeteget dolgozott azon, hogy a táncok minőségiek legyenek, miközben mi is sokat segítettük egymást a színpadon.  
Azt hiszem, óhatatlanul is lesznek még hibák, de most már el kell felejtsük, hogy ezekre figyeljünk. A bemutató előtt is azt az instrukciót kaptuk, hogy most már tudjuk a koreográfiát, bátran csináljuk és a legfontosabb, hogy élvezzük, érezzük azokat az érzéseket, amint az éppen elénekelt, „eljátszott" dal magában hordoz.